Zelenszkij előléptette a feleségét

Az ukrán államfő a feleségét tette meg annak a szervezetnek tagjává, amelyet eddig elődje, Petro Porosenko felesége vezetett, közli a gordonua.com.

A Miszteckij Arzenál elnevezésű nemzeti kulturális tanácsról van szó, amelynek korábbi vezérkarát Volodimir Zelenszkij feloszlatta és új testületet nevezett ki az élére. A 14 főből felálló tanács tagja lett Jelena Zelenszkij, az elnökévé pedig Volodimir Borogyanszkij kulturális sport és ifjúsági minisztert tette meg az államfő.

Az ukrán elnök ezzel eleget tett párja óhajának, amely szerint az a felnövekvő nemzedék egészséges életmódjával és az ukrán sportélet fellendítésével kíván foglalkozni.

Kategória: Ukrajnából | Hozzáadta:: laci1985a
Megtekintések száma: 11 | Forrás:
feleségét, Zelenszkij
    Zelenszkij két hetet adott az ukrán hatóságoknak, hogy kiderítsék, ki hallgatta le a kormányfőt
    17.01.2020 в 17:500

    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök utasította a bűnüldöző szerveket, hogy két héten belül állapítsák meg, kik állnak Olekszij Honcsaruk miniszterelnök, valamint a kormány és a jegybank képviselői közti beszélgetés lehallgatása mögött – hozta nyilvánosságra pénteken az elnök hivatala.

    Az ukrán elnök úgy döntött: ad még egy esélyt a miniszterelnöknek
    17.01.2020 в 22:240

    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy döntött, hogy “ad még egy esélyt” Olekszij Honcsaruk miniszterelnöknek és kormányának, azzal a feltétellel, ha teljesítenek bizonyos feladatokat – tette közzé péntek este az államfő sajtószolgálata.

    Zelenszkij a kétes hírű ukrán hősökről
    21.01.2020 в 21:100

    A jewishnews.com.ua híre szerint az ukrán elnök a The Times of Israel-nek adott interjúban az olyan ukrán nemzeti hősökről beszélt, mint a fasisztákkal együttműködött Sztepan Bandera és Andrij Melnik.

    Zelenszkij csak ukránul szólaljon meg!
    23.01.2020 в 14:200

    Az obozrevatel.com írása szerint egyes szociológusok, mint például Irina Bekeskina, úgy vélekednek, hogy az ukrán elnök a nyilvánosság előtt csakis ukránul szólalhat meg.

    Szakembereket keres a Nép Szolgája
    25.01.2020 в 15:570

    Az ukrán elnök csapatában nincs olyan kellően képzett szakember, aki a kulturális örökség állami felügyelősége és a műemlékvédelmi szolgálat élére állna, áll a korrespondent.net hírében.

Összes hozzászólás: 0
avatar