Ukrajna készül a koronavírus fogadására

A Kínában terjedő új halálos vírus még nem jelent globális fenyegetettséget, ám az ukrán egészségügy már készül a kór ukrajnai megjelenésére, közölte az obozrevatel.com.

A koronavírus ukrajnai megjelenésének kevés a valószínűsége, de nem árt az óvatosság. Ezért a szaktárca már előállt a megelőzést célzó intézkedésekkel. Már elkezdték felkészíteni a kórházakat a betegek fogadására, és hozzáláttak a kezeléshez szükséges gyógyszerek készletezéséhez.

A megelőző intézkedések sorában lesznek a határátkelőkön és a reptereken a beutazók vizsgálata.

A járványügyi szakemberek a külföldről érkező repülőgépeken náthához hasonló tünetekkel küzdő utasokat fognak keresni, s ha ilyet találnak, a gépet nyomban vesztegzár alá helyezik. Kínából már megérkezett a Boriszpili nemzetközi reptérre a kór megjelenése óta az első járat, amelyen átvizsgálták az utasokat. A tájékoztató szerint a járatok személyzete az elkövetkezendőben fél órával a leszállás előtt fogják informálni a légikikötőt arról, hogy van-e fertőzésgyanús személy a fedélzeten.

Kategória: Ukrajnából | Hozzáadta:: laci1985a
Megtekintések száma: 5 | Forrás:
koronavírus
    Már kifejlesztettek egy gyorstesztet, amely kimutatja a koronavírust
    25.01.2020 в 21:370

    Már kifejlesztettek egy gyorstesztet, amellyel vérből ki lehet mutatni az új koronavírus okozta megbetegedést – közölte az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének igazgatója a Magyar Hírlappal.

    40 millió embernek tiltották meg az utazást a koronavírus miatt
    26.01.2020 в 17:300

    PEKING | Mintegy 40 millió ember mozgását korlátozzák Közép-Kínában az újfajta koronavírus okozta tüdőgyulladás-járvány megfékezése érdekében, ennyien laknak ugyanis összesen abban a 13 Hupej tartománybeli városban, amelyekben péntekig bizonytalan időre felfüggesztették a kifelé tartó közlekedést – derül ki a kínai sajtó pénteki tudósításaiból.

    Ukrajnában még nem jelent meg a koronavírus
    27.01.2020 в 15:030

    A médiában terjedő rémhírek dacára Ukrajnában még egyetlen egy koronavírus okozta fertőzést sem mutattak ki, közli az ukrinform.ua.

    A WHO tanácsai, hogy ne kapja el a koronavírust!
    27.01.2020 в 15:310

    Ajánlásokat tett közzé az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) arról, milyen alapvető szabályokkal csökkenthető annak esélye, hogy valaki megfertőzödjön koronavírussal. A tüdőgyulladást okozó kór halálos is lehet – írja a HVG.

    Ukrajnában is megjelent a veszélyes koronavírus
    27.01.2020 в 21:090

    Az ukrán fővárosban hivatalosan is megerősítették a hírt, amely szerint kimutatták a Kínából terjedő koronavírus első fertőzését, közölte a hvylya.net.

Összes hozzászólás: 0
avatar