Putyin bizalmasával találkozhatott Zelenszkij Ománban?!

Nem csillapodnak a kedélyek Volodimir Zelenszkij januári ománi látogatása körül.


Az Ománi Szultanátusba egyik szállodájában január elején látták az ukrán elnököt, aki a Kárpátokban töltött újévi ünnepek után repült oda. Amikor ez kiderült, az Elnöki Iroda akkor azt közölte, nem hivatalos látogatásra érkezett, ennek ellenére két találkozója is volt magas beosztású tisztviselőkkel: az ománi külügyminiszterrel és az ománi tartalékalap megbízott vezetőjével, amelyekre Andrij Jermak, a nemrégiben kinevezett Elnöki Iroda vezetője is elkísérte.

Kicsivel később Olekszij Honcsarenko, az Európai Szolidaritás párt képviselője nyilvánosságra hozta, hogy az elnök ománi védelmére 75 ezer hrivnyát költöttek az állami költségvetésből. Mire az a válasz érkezett, hogy az elnök az utazását teljességgel saját költségéből állta, amit jövedelembevallásában is fel fog tüntetni.

Egyesekben felmerült, miért tartották titokban Zelenszkij ománi látogatását, ha egyszer hivatalos tárgyalásokat folytatott ott. Azzal is meggyanúsították, hogy esetleg titokban találkozott Vlagyimir Putyin megbízottjával, az egyik oknyomozó műsor ugyanis kiderítette, hogy

azzal a géppel, amelyikkel az ukrán elnök hazarepült, előtte Mikola Ptrusev érkezett Omanba.

Patrusev 2008 óta az oroszországi belbiztonsági szolgálat vezetője. Ám a találkozó tényét ugyancsak cáfolta az Elnöki Iroda.

Kategória: Ukrajnából | Hozzáadta:: laci1985a
Megtekintések száma: 0 | Forrás:
Ománban?!, találkozhatott, Zelenszkij, bizalmasával, Putyin
    Zelenszkij és Putyin egy újabb normandiai találkozó előkészítéséről beszéltek telefonon
    14.02.2020 в 18:270

    Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon tárgyalt pénteken, megvitatták a tavaly decemberben Párizsban a kettejük, valamint a francia államfő és a német kancellár részvételével megtartott, úgynevezett “normandiai négyek” csúcstalálkozóján elért egyezségek teljesítését, valamint egy következő normandiai csúcs lehetőségét – hozta nyilvánosságra az ukrán elnök hivatala.

    Zelenszkij előléptette a feleségét
    16.01.2020 в 13:400

    Az ukrán államfő a feleségét tette meg annak a szervezetnek tagjává, amelyet eddig elődje, Petro Porosenko felesége vezetett, közli a gordonua.com.

    Zelenszkij két hetet adott az ukrán hatóságoknak, hogy kiderítsék, ki hallgatta le a kormányfőt
    17.01.2020 в 17:500

    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök utasította a bűnüldöző szerveket, hogy két héten belül állapítsák meg, kik állnak Olekszij Honcsaruk miniszterelnök, valamint a kormány és a jegybank képviselői közti beszélgetés lehallgatása mögött – hozta nyilvánosságra pénteken az elnök hivatala.

    Az ukrán elnök úgy döntött: ad még egy esélyt a miniszterelnöknek
    17.01.2020 в 22:240

    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy döntött, hogy “ad még egy esélyt” Olekszij Honcsaruk miniszterelnöknek és kormányának, azzal a feltétellel, ha teljesítenek bizonyos feladatokat – tette közzé péntek este az államfő sajtószolgálata.

    Zelenszkij a kétes hírű ukrán hősökről
    21.01.2020 в 21:100

    A jewishnews.com.ua híre szerint az ukrán elnök a The Times of Israel-nek adott interjúban az olyan ukrán nemzeti hősökről beszélt, mint a fasisztákkal együttműködött Sztepan Bandera és Andrij Melnik.

Összes hozzászólás: 0
avatar