Olekszij Honcsaruk „pontot tett” a kormánytagok bérére

Rendezték a kormánytagok bérét, legközelebb az állami vállalatok vezetőinek fizetését szabályozzák, jelentette be a miniszterelnök pénteken, a kormányhoz intézett kérdések egy órájában.

Elmondása szerint az elnök kérésére kidolgozták a top-csinovnyikok bérezésének koncepcióját, s úgy döntöttek az maximum az ukrajnai átlagbér 3-5-szöröse lehet. Megszüntetik a 200-400 %-os prémiumokat, annak maximális mértéke egy alapbér összege lehet.

Az állami vállalatok vezetőiről szólva kifejtette, azok nem csinovnyikok és mivel biznisszel foglalkoznak, konkurálniuk kell a magánvállalatokkal. Honcsaruk azt mondta, minden állami vállalat megfigyelő bizottságát felkérik rá, hogy tartózkodjanak a horribilis prémiumok osztogatásától, amíg a Miniszteri Kabinet kidolgozza a maximális limitet számukra, ám részleteket nem árult el.

Mint ismeretes, a kormány korábban nyilvánosságra hozta a miniszteri béreket. Decemberben egy-egy tárcavezető és helyettesei 100-200 ezer hrivnyát kaptak.

Kategória: Ukrajnából | Hozzáadta:: laci1985a
Megtekintések száma: 0 | Forrás:
kormánytagok, Honcsaruk, tett”, bérére, „pontot, Olekszij
Összes hozzászólás: 0
avatar