Bezárják a veszteséges bányákat Ukrajnában

Az ukrán kormány több ezer bányászt készül elbocsátani, de azt ígérik, segítenek elhelyezkedni nekik – írja a korrespondent.net.

A veszteséges bányák bezárásának tervét Alekszej Honcsaruk kormányfő ismertette a parlament pénteki plenáris ülésén.

A miniszterelnök közölte, hogy megvizsgálták az összes állami bánya könyvelését, melynek során kiderült, hogy 34 veszteséget termel az államnak.

„Ott ahol látunk megoldást arra, hogy jövedelmezővé tegyük a termelést természetesen lépéseket teszünk ennek az irányába, ám azoknál a bányáknál, ahol a felelőtlen gazdálkodás miatt évek óta kilátástalan a helyzet, ott a bezárás elkerülhetetlen. De megígérhetem, hogy minden utcára került bányásznak segítünk elhelyezkedni”

– fogalmazott a miniszterelnök.

Honcsaruk megjegyezte, hogy a bányák rossz állapota miatt az általuk bányászott szén nem versenyképes, és maguk a bányák veszteségesek is. Állítása szerint ide vezethető vissza a fizetéselmaradás a bányaiparban.

Kategória: Ukrajnából | Hozzáadta:: laci1985a
Megtekintések száma: 0 | Forrás:
Bezárják, Ukrajnában, bányákat, veszteséges
Összes hozzászólás: 0
avatar