Benyújtotta lemondását az ukrán elnöki iroda vezetője

Sajtóértesülések szerint benyújtotta lemondását Andrij Bohdan az elnöki iroda vezetője hétfőn Volodimir Zelenszkij államfőnek – értesült az Ukrajinszka Pravda.


A hírportál saját forrásaira hivatkozva azt írta, hogy Bohdan hétfőn egyeztetett az ukrán elnökkel és helyetteseivel a távozási szándékáról. A távozás oka egyelőre nem szivárgott ki. Hivatalos formában még nem erősítették meg a hírt.

Dmitro Razumkovot, az egyik országos tévécsatorna esti élő adásában szembesítették a hírrel, a házelnök erre úgy reagált, hogy közölte ő nem Andrij Bohdan sajtótitkára, hozzátette erről kérdezzék az érintettet személyesen.

Ugyanakkor sejtelmesen úgy fogalmazott, hogy ebben az országban bármi megtörténhet. Utalt arra, hogy korábban senki sem hitt abban, hogy Zelenszkijből elnök lesz. Ő magas sem gondolta, hogy az ukrán parlament érdekeit képviseli majd. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy semmit nem lehet kizárni. Hozzátette, az lenne a korrekt, ha az újságírók nem találgatnának, hanem erről megkérdezik az érintettet.

Kategória: Ukrajnából | Hozzáadta:: laci1985a
Megtekintések száma: 0 | Forrás:
Benyújtotta, vezetője, lemondását, ukrán, elnöki, Iroda
Összes hozzászólás: 0
avatar