Az ukrán kormány támogatná a felnőtté válókat

Mint arról a ligazakon.net beszámol, az ukrán kormány arra készül, hogy anyagi támogatást nyújt a nagykorúságot elérő fiatalok számára.


Az erről szóló törvénytervezetet már jóvá hagyta a parlament ifjúsági és sport bizottsága, amely javasolta a képviselői testületnek, hogy fogadják el a 2801 számú jogszabály tervezetet. Ez a meglévő családjogi törvény kiegészítőjeként lépne hatályba, és lehetővé tenné az állam számára, hogy a költségvetésből 50 000 hrivnya egyszeri segítséget nyújtson a felnőtt kort elérő állampolgárok számára. Az összeget már gyerekkorban, illetve közvetlen a születést követően átutalnák a szülők vagy gyámok által választott bankban nyitott számlára, s azt a 18. életévük betöltését követően vehetnék kézhez, vagy használhatnák fel tetszés szerint a fiatalok. Bizonyos esetekben, mint például gyógykezelésre, a gyerek számára történő lakásvásárlás céljára (természeti katasztrófa következtében történt lakhely vesztés esetén), továbbtanulásra, életbiztosításra a nagykorúság elérése előtt is hozzáférhető volna az állami támogatás felhasználása. A jogszabály előkészítése során felmerült az összeg növelésének gondolata, ám azt a képviselők elvetették, mert az visszaélésekre szolgáltatna okot a felnőttek részéről. A képviselők javasolták továbbá, hogy a támogatás összegét csakis állami bankokban lehessen elhelyezni.

Kategória: Ukrajnából | Hozzáadta:: laci1985a
Megtekintések száma: 0 | Forrás:
támogatná, ukrán, felnőtté, kormány, válókat
Összes hozzászólás: 0
avatar