Az ukrán GDP csaknem egy negyedét teszi ki a szürkegazdaság

Az ukrán bruttó hazai össztermék (GDP) csaknem negyedét adja a szürkegazdaság – derült ki abból a kutatási anyagból, amelyet a Ernst and Young vállalat végzett el a Mastercard támogatásával az ukrán gazdasági minisztériummal, a jegybankkal és a statisztikai hivatallal együttműködésben, és amelynek eredményét hétfőn tette közzé a jegybank honlapján.


Az ukrajnai szürkegazdaságot vizsgáló elemzők megállapították, hogy a 2018. évi GDP 23,8 százaléka, azaz 846 milliárd hrivnya (9890 milliárd forint) keletkezett szürke műveletekből. Ebből jelentős részt, a GDP 19,7 százalékát, azaz 702 milliárd hrivnyát (8207 milliárd forint) tettek ki a készpénzes elszámolások.
A jegybank éppen ezért elsősorban a nem készpénzes kifizetések fejlesztésével igyekszik leküzdeni a szürkegazdaságot.

“Általában véve a szürkegazdaság csökkenthető a szociális kifizetések kizárólag nem készpénzes formában történő bevezetésével, adókedvezményekkel, a kis- és középvállalkozások számára POS-terminálok telepítésével, valamint egyéb más, a kereskedőket és a fogyasztókat is egyaránt a nem készpénzes elszámolásra ösztönző megoldásokkal”

– idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál a jegybank közleményét.

Az UNIAN ukrán hírügynökség pedig arra emlékeztetett: európai országokban végzett kutatások kimutatták, hogy a készpénz nélküli fizetések arányának száz százalékra növelése a szürkegazdaság arányát a GDP 0,6-3,7 százalékával csökkentheti, az államháztartási bevételek pedig ennek köszönhetően a GDP 0,1-0,8 százalékával nőhetnek.

Az UNIAN adata szerint Ukrajnában 2019-ben a bankkártyás fizetések száma 29 százalékkal nőtt az előző évihez képest, és a tranzakciók száma elérte az 5 milliárdot, az összeg tekintetében ez 24 százalékos növekedést eredményezett, a teljes forgalom megközelítette a 3600 milliárd hrivnyát.

Kategória: Ukrajnából | Hozzáadta:: laci1985a
Megtekintések száma: 0 | Forrás:
Csaknem, teszi, ukrán, negyedét, szürkegazdaság
    Csaknem 300 ezer ukrán kapott tavaly orosz állampolgárságo
    24.01.2020 в 23:110

    Tavaly 299 422 ukrán kapott orosz állampolgárságot – derült ki az orosz belügyminisztérium pénteken közzétett migrációügyi statisztikájából.

    Az LMP szerint az ukrán nyelvtörvény indokolttá teszi a vétót
    12.02.2020 в 17:340

    Az LMP álláspontja szerint minden eszközt meg kell ragadni a kárpátaljai magyarok védelme érdekében: Ukrajna NATO és Uniós csatlakozásának blokkolása nem túlzó reakció, hanem annak a bizonyítéka, hogy Magyarország ebben a kérdésben valóban nem alkuszik, és nem csak a szavak szintjén tesz meg mindent a kisebbségben élő magyarok jogaiért – írja a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a párt.

    Az ukrán elnök úgy döntött: ad még egy esélyt a miniszterelnöknek
    17.01.2020 в 22:240

    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy döntött, hogy “ad még egy esélyt” Olekszij Honcsaruk miniszterelnöknek és kormányának, azzal a feltétellel, ha teljesítenek bizonyos feladatokat – tette közzé péntek este az államfő sajtószolgálata.

    Vámkedvezmények: az ukrán exportőrök belehúztak
    23.01.2020 в 18:400

    Az ukrán exportőrök 10 nap alatt kimerítették az EU-Ukrajna szabadkereskedelmi egyezmény által nyújtott éves vámmentes kvótát a méz kivitelére – jelentette az Euróintegrációval foglalkozó hírportál.

    Németek ráznák gatyába az ukrán vasúttársaságot
    23.01.2020 в 20:000

    Ukrajna a legnagyobb német vasúttársasággal készül szoros együttműködésre az Ukrán Vasúttársaság rendbetételéhez, írja az uaprom.info.

Összes hozzászólás: 0
avatar