Újabb kárpátaljai óvodát korszerűsítettek a magyar kormány támogatásával

Újabb kárpátaljai óvodát újítottak fel és korszerűsítettek a magyar kormány támogatásával, ezúttal Csontoson – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára csütörtökön a helyszínről telefonon az MTI-nek nyilatkozva.

“Külön öröm számunkra, hogy ez már a második olyan óvoda a magyarok által is lakott ukrajnai megyében, amely csatlakozott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programhoz, de amelybe kizárólag ukrán gyerekek járnak, ugyanis a szlovák határhoz közeli Csontos (ukránul: Kosztrino) egy színukrán falu” – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy az egész Kárpát-medencére kiterjedő program harmadik üteme tart éppen.

Az óvodába 40 gyerek jár, akiknek a szülei vállalták, hogy gyerekeik a pedagógiai program keretében magyar nyelvet tanuljanak – magyarázta.

“Számunkra fontos, hogy Kárpátalján is a különböző nemzetiségek megismerjék egymás kultúráját, tehát az ukránok is a magyart”

– jelentette ki Potápi Árpád János. “A másik nemzetiség kultúráját pedig talán a nyelvtanulás révén lehet a legkönnyebben megismerni. A magyar történelemhez szorosan hozzátartozik ez a tájegység, és fontos lépés, hogy egy ökörmezői (ukránul: Mizshirja) óvoda tavalyi átadása után, most itt Csontoson is átadhattunk egy óvodát, amelynek felújítása és modernizálása 27,1 millió forintba került” – fejtette ki az államtitkár.

Kategória: Kárpátaljáról | Hozzáadta:: laci1985a
Megtekintések száma: 0 | Forrás:
kormány, kárpátaljai, korszerűsítettek, óvodát, támogatásával, ÚJABB, Magyar
Összes hozzászólás: 0
avatar