Hat évet is kaphat a megyei földhivatal korábbi vezetője

A nő a vád szerint 560 hektár állami szőlészetet játszott át magánkézbe, ezzel 185 millió kárt okozva az államnak – közölte a megyei ügyészség közleményére hivatkozva a mukachevo.net.


Az okirat-hamisításra, valamint a hatalommal való visszaélésre még tavaly nyáron derült fény. Akkor a rendőrség letartóztatta a Kataszteri Szolgálat Kárpátaljai Megyei Főosztályának vezetőjét.
A szóban forgó 14 darab földterület a munkácsi járási borhalom közelében található. Az ex-hivatalnok visszaélve hatalmával a szőlőültetvényt egy rendelettel mezőgazdasági földterületté minősítette át, ezt követően ezeket állami földárverésre bocsátották. Magánvállalkozók vették bérbe a földterületeket 7 évre szóló bérleti szerződéssel elővásárlási joggal.

A nőt okirat-hamisítással és hatalommal való visszaéléssel vádolják, az ügyészség a vádiratot továbbította a bírósághoz. Akár hat évet börtönbüntetést is kaphat a megyei földhivatal korábbi vezetője.

Kategória: Kárpátaljáról | Hozzáadta:: laci1985a
Megtekintések száma: 0 | Forrás:
megyei, korábbi, kaphat, évet, földhivatal, vezetője
    Lebukott a kárpátaljai közútkezelő vezetője
    25.01.2020 в 12:390

    Csúszópénz miatt vették őrizetbe a megyei közútkezelő vállalat az Oblavtodor vezetőjét január 24-én – közölte pénteken az ukrán főügyészség sajtóosztálya.

    Külföldi munkát ígértek: 12 évet kaphatnak
    05.02.2020 в 14:330

    Kijevben bíróság elé állítják azt az öt szélhámost, akik külföldi munkavállalásra toboroztak ukrán állampolgárokat, majd a pénzüket lenyúlva cserben hagyták őket, írja a segodnya.ua

    Meghalt Kárpátalja korábbi kormányzója
    10.02.2020 в 15:410

    Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 64. évében elhunyt Szerhij Usztics, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal korábbi vezetője, parlamenti képviselő és diplomata.

    Benyújtotta lemondását az ukrán elnöki iroda vezetője
    11.02.2020 в 13:510

    Sajtóértesülések szerint benyújtotta lemondását Andrij Bohdan az elnöki iroda vezetője hétfőn Volodimir Zelenszkij államfőnek – értesült az Ukrajinszka Pravda.

    Gyilkossággal vádolják Ukrajna korábbi külügyminiszterét
    25.02.2020 в 14:000

    Szándékos emberöléssé minősítette át a nyomozó hatóság az elsőre öngyilkosságnak tűnő tragédiát, amely Leonid Kozsara volt ukrán külügyminiszter otthonában történt, írja az ua.news.

Összes hozzászólás: 0
avatar